Valóban kifogyóban van az USA fegyverkészlete?

Amikor Donald Trump amerikai elnök a hónap elején színpadra lépett a Pennsylvaniai Védelmi és Innovációs Csúcstalálkozón, egy üzenete volt az USA legnagyobb védelmi vállalatainak vezetői számára: gyártsanak több fegyvert, és gyorsabban.

„Nálunk van a világon a legjobb minőség" – mondta Trump az US Army War College tisztképző iskolában összegyűlt fegyvergyártóknak, oldalán Pete Hegseth védelmi miniszterrel. „De egy kicsivel nagyobb sebesség kéne" – tette hozzá.

A Trump-kormányzat szerint a csúcstalálkozó egy kétpilléres megközelítés része volt, amelynek célja az amerikai ipar újjáélesztése, valamint az Egyesült Államok hadviselési képességeinek és – Hegseth szavaival élve – a „szabadság fegyvertárának" megerősítése.

A háttérben azonban nagyrészt kimondatlan maradt a kifinomult és nehezen gyártható fegyverek tömeges felhasználása, az év elején Iránban végrehajtott Epic Fury nevű közel 40 napon át tartó intenzív hadművelet és az azóta indított kölcsönös csapások során. Az amerikai kormány szerint a háború eddig 37,5 milliárd dollárba (11,8 billió forintba) került, és ennek túlnyomó részét lőszerekre fordították.

Mire a törékeny tűzszünet április 8-án hatályba lépett, az amerikai erők több mint 13 000 célpontot támadtak meg Irán-szerte – közölte a Fehér Ház. Ugyanebben az időszakban az amerikai légvédelem több mint 1700 iráni drónt és ballisztikus rakétát semmisített meg.

Az Egyesült Államok most szünetelteti az Irán elleni csapásokat, hogy lehetővé tegye a tárgyalások folytatását. A New York Times egyik beszámolója szerint Trump azt a tanácsot kapta, hogy tegye félre a konfliktus eszkalálására vonatkozó terveket, mert az tovább csökkentené az amerikai készleteket.

Trump hétfőn tagadta, hogy lőszerhiány lenne, és a Wall Street Journalnak azt mondta: „Sokkal több lőszerünk van, mint bárki másnak a világon, és sokkal több, mint amennyire szükségünk van."

A téma régóta kényes az amerikai kormányzaton belül. Amikor múlt hónapban erről kérdezték, Hegseth tagadta, hogy a készletek fogyatkozóban lennének.

Úgy tűnik azonban, hogy az álláspontja azóta megváltozott. A múlt héten a Szenátus Költségvetési Bizottságának azt mondta, hogy a Pentagonnak további 87 milliárd dollárra (27,5 billió forintra) van szüksége a „kritikus hiányosságok", köztük a felszereléshiány kezelésére.

A lőszerfelhasználás pontos mértéke és a fennmaradó készletek továbbra is titkosított információ. Azonban a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) által összeállított, nyilvánosan elérhető adatok szerint a készletek jelentősen megcsappantak, és rövid távon nehéz azokat pótolni.

„Fegyvertípustól függően egy rakéta legyártása egytől öt évig tart, ez a lényeg" – mondja Mark Cancian, a tengerészgyalogság nyugalmazott ezredese és a CSIS vezető tanácsadója, aki kutatja a kérdést. „És semmit sem lehet tenni ennek felgyorsítására."

De valóban olyan gyorsan fogynak a lőszerek, hogy az hatással lehet Washington katonai képességeire és céljaira?

Az USA fogyatkozó készletei

A háborúban használt kulcsfontosságú lőszerek két kategóriába sorolhatók: a nagy hatótávolságú földi csapásmérő rendszerek, valamint a beérkező iráni támadások elhárításához használt lég- és rakétavédelmi rendszerek.

A legnagyobb mértékben alkalmazott földi csapásmérő rendszerek közé tartozott a Tomahawk Land Attack Missile (TLAM) típusú robotrepülőgép, amelyet jellemzően hajókról vagy tengeralattjárókról indítanak akár 1600 kilométernél is távolabbi célpontok ellen. Ezek a fegyverek lehetővé teszik az Egyesült Államok számára, hogy pontos csapásokat mérjen megerősített katonai célpontokra, például parancsnoki bunkerekre vagy katonai erődítményekre, anélkül hogy személyzettel ellátott repülőgépeket tenne ki veszélynek.

A CSIS becslése szerint a háború során több mint 1000 Tomahawk rakétát lőttek ki, és a készletek várhatóan csak 2031-re érhetik el újra a háború előtti szintet. A CSIS szerint a TLAM legújabb változatai rakétánként mintegy 2,6 millió dollárba (824 millió forintba) kerülnek.

A háborúban alkalmazott légvédelmi rendszerek közül a legtöbbet a Patriotot vetették be. Ez egy földi telepítésű rakétarendszer, amely repülőgépek, valamint ballisztikus és robotrepülőgépek elfogására szolgál. A CSIS becslése szerint a konfliktus során akár 1430 Patriot rakétát is felhasználhattak a háború előtti, mintegy 2330 darabos készletből. Egy Patriot elfogórakéta ára megközelítőleg 4 millió dollár (1,2 milliárd forint), ami költséges, de hatékony eszközzé teszi; ismételten iráni drónok lelövésére vetették be, amelyek darabonként mindössze 20 000–50 000 dollárba kerülnek.

Ezek pótlása nehéz lesz. „Egy rakéta legyártása több évet vesz igénybe. Ha ma pénzt fektetnek a rendszerbe, három vagy négy évig nem kapnak rakétát. Néha még öt évig sem" – mondja Cancian. „Azokat a rakétákat kapjuk meg most, amelyeket 2023-ban finanszíroztak."

A háborúban egy újabb, fejlettebb rendszert is alkalmaztak, amelyet végfázisú nagy magassági területvédelmi rendszer" (THAAD) néven ismernek. Ennek nagyobb a hatótávolsága és magasabban képes elfogni a célokat, mint a régebbi Patriot rendszer. A készletek már korábban is korlátozottak voltak: a CSIS becslése szerint a háború előtti, 360 darabos állományból 190 - 290 darabot használtak fel.

Világszerte mindössze kilenc THAAD-üteget tartanak hadrendben – amelyek közül hét amerikai. A tartós felhasználás azt eredményezheti, hogy az amerikai erők nélkülözni kényszerülnek egy kulcsfontosságú rendszert az Oroszország, Kína vagy Észak-Korea felől ékező ballisztikusrakéta-fenyegetések elleni védekezésben.

Tajvan és a Csendes-óceán a figyelem központjában

Az Irán elleni háború éppen az ún. „Davidson-ablak" kezdete előtt zajlik. Ez az az időszak, amikor egyes amerikai katonai tervezők szerint valószínűbbé válhat, hogy Kína megkísérli Tajvan megszállását.

A vitatott elképzelés – amely az Egyesült Államok csendes-óceáni térségre vonatkozó katonai elmélet központi eleme – egy 2021-es kongresszusi meghallgatásból ered.

Philip Davidson admirális, aki akkoriban az amerikai erők parancsnoka volt a térségben, arra figyelmeztetett, hogy „a következő hat évben" bekövetkezhet a megszállás. William Burns, a CIA akkori igazgatója 2023-ban úgy vélte, hogy Kína 2027-re állhat készen egy invázióra.

Kína régóta ígéri Tajvan „újraegyesítését" az országgal. A szigetet saját kormányzattal rendelkező, szakadár tartománynak tekinti, és nem zárta ki az erő alkalmazásának lehetőségét sem.

Az, hogy az Egyesült Államok megvédené-e Tajvant, és háborúba lépne-e Kínával, élénk viták tárgya. A bizonytalanság ellenére az Egyesült Államok védelmi fegyvereket biztosít Tajvannak.

Cancian a lőszerhiányt egyfajta „sebezhetőségi időszaknak" nevezi, amelyben az Egyesült Államoknak „nem rendelkezik majd elegendő készlettel az általa előnyben részesített lőszerekből", amelyekre szüksége lenne egy csendes-óceáni konfliktus esetén.

Véleménye szerint ez növeli annak kockázatát, hogy az amerikai erők felkészületlenül nézzenek szembe a kínai rakéták és repülőgépek hatalmas arzenáljával, amelyet Peking a konfliktus során bevethetne.

Kína – amely az amerikai tisztviselők szerint közelről tanulmányozta az Egyesült Államok légvédelmi rendszereinek alkalmazását az Irán elleni háború során – az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott végre rakétatechnológiák fejlesztése terén. Ide tartoznak a hiperszonikus siklórakétákat is, amelyek jóval fejlettebbek az Irán által használt rakétáknál és olcsó drónoknál.

Peking emellett jelentős erőforrásokat fordított a nagyszabású „drónraj" taktika fejlesztésére is.

Nem mindenki tekinti azonban kizárólag hátránynak az amerikai készletek megcsappanását.

Jacob Olidort, a CIA egykori munkatársa és a védelmi miniszter hivatalának korábbi közel-keleti politikai tanácsadója arra mutat rá, hogy ezeknek a fegyvereknek a harci alkalmazása önmagában is erőteljes üzenetet közvetít.

„A fegyverek nem pusztán azért teremtenek elrettentő erőt, mert egy ország rendelkezik velük, hanem azért is, mert hajlandóságot mutat azok alkalmazására" – mondta Olidort, aki jelenleg a konzervatív irányultságú Amerika First Policy Institute kutatóintézet amerikai biztonságpolitikai igazgatója.

Hozzátette: az Egyesült Államok „azzal, hogy precíziós eszközökkel, rekordidő alatt gyengítette Irán katonai képességeit, üzenetet küldenek más ellenfeleknek is, köztük Kínának, annak saját törekvéseivel kapcsolatban".

Mi a helyzet Európával?

Az Egyesült Államok készleteinek megőrzése és szövetségesei felfegyverzése közötti nyilvánvaló feszültség Ukrajna esetében már korábban is megmutatkozott.

2025 októberében, hónapokkal az Epic Fury hadművelet kezdete előtt Trump elutasította, hogy Tomahawk rakétákat adjon Ukrajnának, arra hivatkozva, hogy el kell kerülni az amerikai készletek kimerítését.

Ez az eset előrevetítette azokat a kompromisszumokat, amelyek most, az Irán elleni háború után, a szélesebb értelemben vett fegyverkészletekről szóló vitát alakítják. Ukrán tisztviselők szerint sürgősen szükségük van Patriot és más légvédelmi rendszerekre, hogy megállítsák az egymást követő orosz drón- és rakétatámadási hullámokat.

„Az energiaárak mellett ez [az Irán elleni háború] az amerikai tartalékok kimerülését, valamint a légvédelmi rendszereket gyártó vállalatok kapacitásainak kimerülését is jelenti" – mondta Zelenszkij márciusban a BBC-nek. „Ez azt jelenti, hogy nekünk [Ukrajnának] is fogynak az erőforrásaink."

Zelenszkij számokkal is alátámasztotta az aggodalmait: az Egyesült Államok havonta nagyjából 60–65 rakétát gyárt, vagyis évente 700–800-at, miközben csak az Epic Fury hadművelet első napján 803 darabot használtak fel.

Újabban azonban Trump meglepett számos európai tisztviselőt azzal, hogy felajánlotta Ukrajnának a jogot a Patriot rakéták hazai gyártására. Hasonló megállapodások már léteznek Németországban és Japánban.

Elaine McCusker, aki 13 évet töltött a védelmi minisztériumban, és jelenleg az American Enterprise Institute szakértőjeként dolgozik, azt mondta, hogy Ukrajna Oroszország elleni harcban szerzett tapasztalatai – valamint az USA Irán elleni hadműveleteinek tapasztalatai – hozzájárulhatnak olcsóbb, tömeggyártásban előállítható rendszerek kifejlesztéséhez, amelyek kiegészíthetik a jelenlegi, rendkívül költséges fegyverrendszereket.

„Régóta tudjuk, hogy nem akarunk 6 millió dolláros elfogórakétákkal 1000 dolláros drónokra lőni" – mondja. „Úgy gondolom, hogy most nagyobb figyelem irányul erre a megoldásra, és egyre többen összpontosítanak olyan, nagyobb veszteségeket is elviselni képes megoldások gyártására, amelyek nem kerülnek ilyen sokba."

A következmények

Mindezek ellenére rövid távon kevés aggodalom mutatkozik amiatt, hogy kifogynának a lőszerek – nem azért, mert az amerikai készletek korlátlanok lennének, hanem azért, mert Irán készletei sokkal rosszabb állapotban vannak.

„Az Egyesült Államok hadserege bőségesen rendelkezik elegendő lőszerrel, munícióval és készlettel ahhoz, hogy Donald Trump elnök valamennyi stratégiai célját és még annál is többet teljesítsen, az Epic Fury hadművelet pedig megmutatta, mi történik, ha valaki szembekerül az Egyesült Államokkal" – közölte Anna Kelly, a Fehér Ház szóvivője a BBC-nek küldött nyilatkozatában.

„Ennek ellenére az elnök arra ösztönözte védelmi beszállítóinkat, hogy folyamatosan növeljék az Amerikában gyártott fegyverek termelését" – tette hozzá.

Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) által nemrég bejelentett csapások nagyrészt arra irányultak, hogy gyengítsék Teherán képességét a hajók fenyegetésére a Hormuzi-szorosban, azon létfontosságú hajózási útvonalon, amelyet Irán és az Egyesült Államok blokád alá vont.

Irán katonai veszteségei az egymást követő amerikai és izraeli csapások nyomán jóval nagyobbak voltak, mint az Egyesült Államokéi – és az országnak rendkívül korlátozott lehetőségei vannak arra, hogy ezeket a hiányokat a közeljövőben pótolja.

„Sok elemzés úgy mutatja be Iránt, mintha szinte korlátlan mennyiségű fegyverrel rendelkezne" – mondta Jason Brodsky, a United Against Nuclear Iran szakpolitikai igazgatója.

„Úgy gondolom, fel kell ismernünk, hogy ennek vannak korlátai, és hogy az Egyesült Államok nagyon jelentős mértékben leépítette az iráni védelmi ipari bázist" – tette hozzá.

Szerinte Iránnak „az a képessége, hogy nagy mennyiségben állítson elő olyan rakétákat, drónokat és egyéb fegyverrendszereket, amelyekre szüksége van", nagyrészt megsemmisült.

Brodsky szerint Irán fennmaradó készleteit arra összpontosítják, amit ő Teherán aduászának nevezett: a Hormuzi-szoros fenyegetésére való képességre. Véleménye szerint ez a képesség hanyatlóban van. „Az iráni rezsim kezd kifutni az időből."

Az Iránnal zajló jelenlegi, kezelhető konfliktus – amit Brodsky az amerikai hadsereg „súlypontjának" nevezett – Washington számára azonnali prioritást élvez, még akkor is, ha a tisztviselők elismerik, hogy „felelőtlenség" lenne figyelmen kívül hagyni a készletek tágabb helyzetét.

„Az Indo-csendes-óceáni térség jelenleg távolabbi fenyegetést jelent" – mondta. „A döntéshozóknak prioritásokat kell felállítaniuk, és jelenleg a Közel-Kelet köti le az elnök figyelmét."

Egyelőre minden egyes rakéta, amelyet iráni célpontokra lőnek ki, Ukrajna frontvonalaira küldenek vagy Tajvan számára tartalékolnak, egy olyan készletből származik, amely folyamatosan csökken. Ennek ellenére Washington arra fogad, hogy képes lesz átvészelni ezt a konfliktust, miközben a gyártás utoléri a keresletet.

Kiemelt kép: Getty Images

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Kárász Palkó