Mit tanulhatunk az állatoktól a zsarnokság leküzdéséről?

Egyes állattársadalmakat vaskézzel uralkodó zsarnokok irányítanak, míg mások természetüknél fogva egyenlőségen alapulónak tűnnek – de mindegyik tartogat nekünk tanulságot

A 20. században bőven akadtak zsarnokok. Könyörtelen vezetők, akik eltaposták ellenfeleiket, és brutálisan bántak mindenkivel, aki kilógott a sorból. Olyan diktátorok, mint Joszif Sztálin, Mao Ce-tung, Idi Amin – és Bill, a háziegér.

Az 1950-es évek elején Peter Crowcroft, ökológus és egérszakértő a brit Suffolkban, egy korábbi második világháborús bombázókiképző bázison figyelte Bill felemelkedését, akit egy szokatlan kísérlet részeként nevezett így el.

Az egerekről az a hír járta, hogy óriási mennyiségű gabonát pusztítanak el a Nagy-Britanniában található stratégiai élelmiszertartalékokban. A hidegháború első éveiben a brit kormány igyekezett jobban megérteni az egerek viselkedését, hogy korlátozhassa a rágcsálók tevékenységét. Így került Crowcroft a volt kiképzőbázisra, hogy egérmegfigyelő laboratóriumot hozzon létre.

Crowcroft rögtön az elején összeismertette Billt egy másik egérrel, Charlie-val.

„Teljesen felkészületlenül ért az a nyers kegyetlenség, amellyel Bill az első pillanatban nekirontott Charlie-nak" – írta a kísérletről szóló könyvében, a „Mice All Over-ben".

A két egér hevesen harcolt egy rövid ideig, de Bill hamar győztesként került ki – és megszületett a zsarnok

1966-ban megjelent könyvében Crowcroft hosszú oldalakon át dokumentálta Bill zsarnoki viselkedését.

A zsarnokság számos állattársadalom jellemzője, nem csak az egereké.

Páviánok, sávos manguszták és csupasz turkálók is olyan úgynevezett „dominanciahierarchiákban" élnek, amelyek élén egy vagy több, vaskézzel uralkodó egyed áll. Ők kapják a legtöbb élelmet, a legjobb párzási lehetőségeket, és viselkedésük végül az egész csoportot egy általuk megszabott irányba tereli.

A zsarnokság akkor tud gyökeret verni, ha az alárendelteknek nincs hová menekülniük – ez az emberi társadalmakban is gyakran előfordul(t). Ám bizonyos körülmények akár a zsarnoki vezetők bukását is eredményezhetik. Akadnak olyan állattársadalmak is, amelyek együttműködésük révén képesek elkerülni a zsarnokságot.

A brazíliai északi muriqui, például, híresen békés majomfaj, amely kiegyensúlyozott, egalitárius társadalmat tart fenn. Az állatok genetikája és környezete egyaránt meghatározhatja, mennyire válik zsarnokivá egy faj – vagy mennyire nem.

„Minél többet figyeltem az egereket" – írta Crowcroft –, „annál inkább felismertem az emberi viselkedés elemeit, és annál jobban megértettem mindkét fajt."

Crowcroft munkája – amelyet akkoriban néhányan közpénzpocsékolásnak neveztek – sok kutatóra hatott, köztük Justin Varholickra, a georgiai Kennesaw State Egyetem biomedikai kutatójára. Varholick a doktori tanulmányai során egerek viselkedését vizsgálta. „A kutatásaim nagy része azon a könyvön alapult" – mondta.

A laboratóriumban (gyakran kis ketrecekben) tartott egerek hajlamosak a zsarnokságra. 2019-ben Varholick és kollégái tanulmányt tettek közzé erről a jelenségről. Több tucat egeret figyeltek meg, amelyeket hármas csoportokba rendeztek, és standard laborketrecekben tartottak. Varholick azt találta, hogy az egerek rangsora a ketrecben lévő társaktól függően változhat. Ezt úgynevezett csőteszttel értékelték: két egeret a cső két végébe tesznek. Aki előbb hátrál ki, az lesz az alárendelt.

„A társas kapcsolatok ketrecenként eltértek" – magyarázta Varholick. – „Nagyon különböztek attól függően, kik voltak együtt."

A cél az volt, hogy jobban megértsék az egereket, és csökkentsék az agressziót a laboratóriumi körülmények között, amely éppannyira problematikus a kutatók szemszögéből, mint a szerencsétlen alárendelt egerek számára.

A vadonban a környezeti tényezők dönthetik el, hogy kialakul-e zsarnokság egy adott egércsoportban.

Vannak bizony hírhedten zsarnoki fajok is, mint például az Afrika déli részein honos galléros páviánok. Egy 2008-as tanulmány megállapította, hogy ezekben a társadalmakban általában zsarnok hímek uralkodnak, akik például az élelemkeresést is irányítják.

„A csoportos táplálékkeresési döntéseket következetesen az az egyed hozta meg, aki a legtöbb hasznot húzta belőlük, vagyis a domináns hím" – írták a kutatók.

Élise Huchard, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont viselkedésökológusa, a tanulmány egyik társszerzője, hosszú éveken keresztül tanulmányozta a páviánokat Namíbiában.

Elmondása szerint a zsarnoki hímek gyakran üldözik a nőstényeket, hogy párosodásra kényszerítsék vagy megfélemlítsék őket, és így csökkentsék annak esélyét, hogy más hímekkel párosodjanak. Néha fára kergetik őket, egészen az ágak végéig, aminek tragikus következményei is lehetnek.

„Láttunk már nagyon vemhes nőstényt, akit így üldöztek" – mesélte Huchard. A nőstény leesett a fáról. „Másnap elvetélt."

Huchard hangsúlyozta, hogy a magas rangú nőstények is zsarnoki módon viselkednek az alárendeltekkel. A nőstény páviánok anyjuktól öröklik a rangjukat.

A kutatók – személyes szinten legalábbis – gyakran jobban kötődnek az alárendelt állatokhoz, akik mindezt elviselik. Huchard azonban emlékszik egy magas rangú nőstényre, aki szokatlanul kíméletes volt: „Kedves gesztusnak tartottam tőle, hogy ilyen magas rangon ennyire visszafogott."

Néhány nőstény a társadalmi berendezkedés csúcsán igen brutális.

A csupasz turkálók a föld alatt élnek, ahol járatokat ásnak hatalmas metszőfogaikkal, és gumókat keresnek, amelyekkel táplálkoznak.

A turkálótársadalmakban a királynő az egyetlen szaporodó nőstény, dominanciáját pedig „agresszív lökdöséssel, farokráncigálással és taszigálással" fejezi ki.

A csoport elhagyása veszélyes lenne.

„Senki sem tudja, hol lesz a következő gumólelőhely" – magyarázta Laura Betzig, független antropológus, akinek egyik kutatási területe az állati és emberi despotizmus megértése. „Így inkább együtt maradnak, és elviselik a zsarnokokat."

Betzig hangyákat is említett, amelyek megeszik minden olyan nőstény petéit, amelyek nem a királynőtől származnak.

„[A királynő] fizikai munkásokból álló hadsereget, egyfajta rendőrséget használ az ikrák elpusztítására" – mondta Betzig. Ez az egyik módja annak, hogy egy vezető megszabaduljon a lehetséges riválisaitól.

A sávos mangusztáknál a nőstény zsarnokok még tovább mennek. Ezek a társas emlősök szoros csoportokban élnek. Ha a domináns nőstény párosodni akar, háborút indít a szomszédos csoportok ellen – és gyakran hím testőröket is visz magával. Ha győz, az utódok „genetikailag változatosabbak, nagyobbak és életképesebbek" lesznek – írta egy kutató 2020-ban.

Sok manguszta azonban odavész közben. Mindez Lord Farquaad hírhedt mondatát juttathatja eszünkbe a Shrekből: „Tán meghaltok páran, de ilyen áldozatra hajlandó vagyok".

Kingsley Hunt, az Exeteri Egyetem kutatója tanulmányozta a mangusztákat. Szerinte a hímek gyakran szenvednek az ilyen konfliktusok során – de nincs sok választásuk.

„A magányos manguszta élete valószínűleg rövid és brutális" – tette hozzá. „Ez korlátozza az ellenállás lehetőségét."

A zsarnokság tartósságának egyik oka az lehet, hogy az alárendelt egyedek nem tudnak elmenekülni. Betzig szerint a történelem számos zsarnoki emberi társadalma is ilyen helyeken alakult ki. „A tanulság számomra: 'Ne állj meg, ne építs falakat. Ne állíts akadályokat a menekülés útjába.'"

Huchard szerint még mindig kutatás tárgya, miért zsarnokibbak egyes állattársadalmak másoknál. A zsarnokság genetikai és tanult viselkedések keverékéből is kialakulhat.

Egy 2004-es, híres tanulmány például arról számolt be, hogy az 1980-as években egy galléros pávián-csoportban a tuberkulózis-járvány következtében az agresszív hímek nagy része elpusztult. Ennek eredményeként a viszonylag békés hímek vették át a vezetést. A társadalom barátságosabbá vált, a hímek és nőstények között is kevesebb agresszióval, és ez a békésebb rendszer hosszú évekig, generációkon át fennmaradt.

Az elnyomás, nagy általánosságban, nem mindig végződik jól az állatok számára.

A Protomagnathus americanus nevű hangyafaj például elrabolja rivális fajok lárváit, hogy rabszolgává tegye őket, de a rabhangyák néha fellázadnak és megölik fogvatartóikat.

A zsarnokok felemelkedésében az erőforrások elérhetősége is szerepet játszhat – magyarázta Marcy Ekanayake-Weber, a New York-i Albany Egyetem biológiai antropológusa.

Ha az erőforrások egyenlőtlenül oszlanak el, könnyen monopolizálhatja őket egy kis csoport, amely így zsarnokká válik.

No, de mit tanulhat ebből az emberi társadalom?

A kutatók, akikkel beszéltem, azt mondták, más fajok vizsgálata óhatatlanul befolyásolja azt, ahogy az embereket szemléljük.

„Így értjük meg önmagunkat" – jelentette ki Varholick. Betzig pedig megjegyezte: a történelem zsarnoki emberi vezetői – például az ókori Rómában – „hihetetlenül erős" kapcsolatot mutattak a hatalom, a gazdagság és a több nőhöz (és a velük létesített szexuális együttléthez) való hozzáférés között, hasonlóan a zsarnok hím páviánokhoz.

Ekanayake-Weber ugyanakkor rámutatott egy nagyon fontos összefüggésre: a mezőgazdaság – és más tényezők – évezredek óta formálják az emberi hierarchiákat. Míg bizonyos állatoknak vannak mezőgazdaságszerű tevékenységei, civilizációink és társadalmi rendszereink csak korlátozottan hasonlíthatók össze az állatvilágéval.

A mezőgazdaság például hozzájárulhatott a férfiközpontú társadalmak kialakulásához – ami eltérés lehet vadászó-gyűjtögető eredetünktől, magyarázta Ekanayake-Weber.

Mégis vannak párhuzamok. Könnyű felismerni magunkat a zsarnoki állatok brutalitásában. Az agressziót, a megalomániát – a rombolást. Talán így érezte Crowcroft is, amikor az 1950-es években leírta Bill autoriter rendszerét. Véletlen egybeesés, hogy a történelemnek abban az időszakában a világ sok országa zsarnokok uralma alatt állt. A kutatók szerint a despotizmus ma is jelen van néhány helyen.

De létezik más út is. A brazíliai Atlanti-erdőben él a világ legbékésebb főemlősének tartott majomfaj: az északi muriki. Fán élnek, egyenlőségen alapuló csoportokban, és híresek nyugalmukról. Nincsenek zsarnokok. Sokan „hippi majmoknak" nevezik őket – ami talán szenzációhajhász kifejezés, de jól visszaadja életmódjuk „lazaságát" – magyarázta Karen Strier, a Wisconsin–Madison Egyetem primatológusa, aki évtizedeken keresztül vizsgálta a murikikat. Megjegyezte, hogy a majmok szexuális téren meglehetősen lazák. A muriki nőstények például több hímmel is párosodnak egymás után, mondta.

De ennél is többről van szó. A murikik ritkán verekednek, és igazságosan osztoznak az erőforrásokon. Strier azt mondta, ha két egyed egyszerre talál táplálékra vagy ivóhelyre, az első kiszolgálja magát, a másik pedig türelmesen kivárja a sorát. „A türelem és a tolerancia jellemzi őket" – tette hozzá Strier.

Sőt úgy tűnik, a murikik többet ölelkeznek, mint amennyi agressziót mutatnak.

Strier az 1980-as években találkozott először a murikikkal, miután korábban páviánokat tanulmányozott. A különbség aközött, ahogy a fajok viselkedtek, nem is lehetett volna nagyobb. Más, közeli majomfajok között is hatalmas eltérések lehetnek: némely makákók hírhedten zsarnokiak, mások viszont egalitáriusak.

Mi vált ki békességet egy állati társadalomban?

A murikiknál Strier szerint az is számít, hogy a hímek és a nőstények testmérete szinte azonos. Így egy hím kevésbé képes dominálni a nőstényeket. De végső soron az is lehet, hogy a murikik számára a zsarnokság nem jár elég előnnyel.

„Lehetnek okai annak, hogy az agresszió nem működik" – találgatott Strier.

Ez attól is függ, milyen viselkedést jutalmaz a társadalom és a környezet.

Az emberek akkor boldogulnak a legjobban, ha együttműködnek – magyarázta Ekanayake-Weber. Ezt kulturálisan gyakran ünnepeljük is. Például Woody Guthrie „The Biggest Thing that Man has Ever Done" című dala, amely az emberiség legnagyobb tetteit sorolja – az ókori Bábel tornyától az amerikai iparágak megalapításán át Adolf Hitler, az egyik legsúlyosabb zsarnok legyőzéséig.

„Érdemes lenne jobban támaszkodnunk erre az együttműködő, egalitárius oldalunkra" – mondta Ekanayake-Weber. Ha így teszünk, egy „szuperorganizmushoz" hasonlíthatnánk, tette hozzá – mint a hangyák, amelyek együtt olyan feladatokat is végrehajtanak, amelyeket egyetlen egyed nem tudna megoldani, mint például egy nehezebb tárgy mozgatása. Ez a fajta együttműködés elősegíti a faj fejlődését.

Egy 2022-es tanulmány szerint az egyik hangyafaj új fészek keresésekor, ha mondjuk két opció van, inkább együtt maradt nagy csoportban – még akkor is, ha így a kevésbé előnyös helyet választották. A hangyatársadalmak merevek és hierarchikusak, és függnek minden, a kolóniában egy adott feladattal rendelkező csoporttól, de ebben a fajban a csoport egysége fontosabb volt mindennél.

Az emberek különböznek a hangyáktól, páviánoktól és turkálóktól. Saját, egyedi utat járunk ezen a bolygón. Az állatvilág azonban mégis sok tanulságot kínál. „A murikik fél életemet átölelő megfigyeléséből tanultakat a saját emberi kapcsolataimban is alkalmazom" – jelentette ki Strier, aki például igyekszik minimalizálni a konfliktusos és a stresszes interakciókat másokkal.

„Egy olyan főemlőst figyelni, amely békésen él együtt igen inspiráló" – tette hozzá. „Ez csupán egy betekintés egy másik életforma hétköznapjaiba, amelyre akár mi is törekedhetnénk."

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Sebestyén Roland